Civil Információs Centrum – képzési napok 2013. II. félév

Hírek

Civil találkozó volt Kiskőrösön.

A civil szféra aktivitást mutatja, hogy az eseményen több mint ötven civil szervezet képviseltette magát, amely a városban ténylegesen működő szervezetek 80 százalékának felel meg.

A Civil Információs Centrum 5 éves működése alatt minden évben tájékoztató fórumokat tart a civileknek.

A rendezvények témái:

Tájékoztatás az aktuális pályázati lehetőségekről , folyamatban lévő ügyek/ jogszabály változások ismertetése, civileket érintő határidők és a számukra igénybe vehető segítségek bemutatása.

Ezen felül havi egy alkalommal internetes hírlevelet kapnak a civilek a legfrissebb aktualitásokról, határidős lehetőségekről és feladatokról. 

 

Az eseményt Molnár Elvira, a Civil Információs Centrum szakmai vezetője nyitotta meg, felvázolta a Nemzeti Együttműködési Alap várható pályázatainak legfontosabb tudnivalóit a NEA Tanács már nyilvánosságra hozott irányelvei alapján.

 

A következő témát Szedmák Tamás, az Önkormányzat Művelődési, Közoktatási és Sportbizottságának elnöke ismertette. Ő a 2018-as Kiskőrös 300 tervezett emlékévről tartott előadást.

Az újratelepítés háromszázadik évfordulójára tervezett 12 hónapos emlékév 2018. május 18-án kezdődik, amelynek programjait a néhány héttel ezelőtt megalakult Várostörténeti emlékbizottság koordinálja. Az Emlékbizottság munkáját a Civilek Kiskőrösért Albizottság is segíti, melynek tagjai: Molnár Elvira, Supka Éva, Fadgyas István és Balogh István.

Felkérték a városban működő civil szervezeteket, hogy ötletekkel, programjavaslatokkal segítsék az emlékév sikerét. Ezeket az elképzeléseket 2017. november 15. napjáig kell eljuttatni az Albizottság részére, innen ők továbbítják a Polgármesteri Hivatalba véleményezésre.