Gyakran Ismételt Kérdések
Ezen az oldalon a leggyakrabban felmerülő kérdéseket és az azokra adott válaszokat gyűjtöttük össze.
A kérdések között megtalálhatóak jogi, közhasznúsági, pénzügyi, könyvviteli, adózási és pályázati témák is.
A civil szervezeteket az a törvényszék veszi nyilvántartásba, amelyiknek az illetékességi területén a szervezet székhelye van. Ezt követően minden eljárást azon a törvényszéken kell kezdeményezni amelyik a szervezetet nyilvántartásba vette (akkor is, ha időközben a szervezet székhelye-változásbejegyzési eljárás eredményeként- megváltozott).
A szervezet képviselője,-alapítvány esetén az alapító is- továbbá a bejegyzett képviselőtől származó közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás alapján ügyvéd, ügyvédi iroda, illetve a civil szervezet ügyintézésre jogosult tagja vagy alkalmazottja is kérheti kivonat kiállítását a nyilvántartást vezető bíróságtól. A kivonatért illetékbélyeggel kell fizetni a Törvényszék munkatársainál.
Nem. Az alapítvány és egyesület nyilvántartásba vételére irányuló eljárás tárgyi illetékmentes, a civil szervezetek változásbejegyzési eljárásáért pedig az alapítványok és egyesületek személyes illetékmentessége folytán nem kell fizetni.
Minden év május 31-ig el kell készíteni és az Országos Bírósági Hivatalhoz beküldve, letétbe kell helyezni a számviteli beszámolót és közhasznúsági mellékletet.
A civil szervezeteknek egy erre a célra létrehozott adatlapon kell az 1%-ok felhasználásáról nyilatkozniuk. Ez azt a célt szolgálja, hogy a kapott összegekkel átláthatóbban és külön költségek nélkül tudjanak a civil szervezetek elszámolni.
A civil szervezeteknek a NAV oldaláról tölthetik le a „14KOZ Közlemény az adózó rendelkezése szerinti a kedvezményezett részére átutalt összeg felhasználásról” elnevezésű adatlapot. Majd kitöltve azt, 2016. május 31-éig kizárólag elektronikus úton kellett beküldeni a NAV részére az Ügyfélkapun keresztül.
Az adatlap mellé az ABEV programot is le kell töltenie azoknak, akik a közzétételi kötelezettségüknek eleget kívánnak tenni, mert az adatlap kizárólag ezen programon keresztül tölthető ki. Előnye, hogy a program útmutatót és hibajelzést is ad, ha nem helyesen töltik ki a lapot.
A 14KOZ számú közleményben szerepelnie kellett mindazon szja 1 %-os összegek felhasználásának, amelyeket az állami adóhatóság
- 2014. január 1-jétől 2014. december 31-ig kiutalt a kedvezményezett részére,
- a tárgyévben (2015-ben) felhasznált összegként figyelembe kell venni azon összeget is, amelyet a kedvezményezett már az utalás évében, azaz a 2014. évben felhasznált, illetve amelyet
- a kedvezményezett a hibátlan 13KOZ számú közleményében tartalékolt összegként tüntetett fel.
A közleményt abban az esetben is be kell nyújtania a kedvezményezettnek, ha a 2014. évben nem utalt ki a kedvezményezett és jogelődje részére szja 1%-os összeget az állami adó- és vámhatóság, azonban a 13KOZ jelű közleményében a kedvezményezett és/vagy jogelődje tartalékolt összeget tüntetett fel.
Amennyiben a kedvezményezett a számára 2008. év előtt átutalt összeg (vagy egy része) tartalékolásáról döntött (és erről sajtóközlemény útján beszámolt), az érintett összegeket 2015. december 31-ig használhatta fel. Ha a kedvezményezett a kiutalt összeget 2015. december 31-ig felhasználni nem tudta, akkor ezt nem sajtóközlemény útján, hanem a 14KOZ jelű közlemény „F” blokkjában kell feltüntetnie, és a fel nem használt összeget a közlemény benyújtásával egyidejűleg a NAV-nak viszza kell fizetnie.
A kedvezményezettet jogutód nélküli megszűnése esetén soron kívüli, a jogutódlással történő megszűnése esetén a jogutódot a jogelődre vonatkozó tartalmú és határidejű beszámolási kötelezettség terheli.
Az adatlapon meg kell adni a szervezet hivatalos adatait, egy táblázatban a kiutalt 1%-os összeg felhasználási módját (adott évben a két évvel korábban kiutalt 1%-os támogatást), majd írásban is be kell mutatni, hogy mire költötte a civil szervezet vagy intézmény a kapott összeget. Bár a tárgyév, melyről el kell számolni mindig az adott 1% kiutalását követő évet jelenti, amennyiben a szervezet/intézmény megkezdte a pénz elköltését még a kiutalás évében, akkor azt is bele kell számolni.
A pénzügyi adatoknál külön kell tételezni a működésre (mely a felhasznált összeg max. 25%-a), illetve a cél szerinti tevékenységre használt összeget, valamint a még el nem költött részt a tovább tartalékolt rovatban kell megjeleníteni.
A kitöltött, kész lapot a „Kapcsolat az Ügyfélkapuval” fül alatti „Elektronikus küldés Ügyfélkapun keresztül” felirat megnyomása után tudjuk benyújtani a NAV-nak, amennyiben a civil szervezet/intézet már érvényes regisztrációval rendelkezik a www.magyarorszag.hu oldalon.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a NAV által továbbított közleményeket a civil szervezetekkel foglalkozó honlapján (www.civil.info.hu) június 30-tól legalább 1 évig ingyenesen teszi közzé. Azon kedvezményezettek, amelyek saját honlappal rendelkeznek, az 1% felhasználásáról szóló közleményüket el kell helyezzék azon legkésőbb május 31-éig, és azt onnan 1 évig nem távolíthatják el.
Ha támogatásról van szó, azt úgy kell tekinteni, mint bármilyen más, a magánszférából érkező támogatást. Ezt a törvény egységesen adományként kezeli.
Egyesület létrehozásához legalább 10 fő szükséges, akik az alakuló ülésen kimondják a szervezet megalakulását, az alapszabályát elfogadják és megválasztják a képviseleti szervét. Az egyesületnek magyarországi székhellyel kell rendelkeznie. Alapító vagyon az egyesület alapításához nem szükséges.
Az egyesület az alapító tagok által elfogadott alapszabályon alapuló bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre. A kérelmet a szervezet székhelye szerint illetékes törvényszéken kell benyújtani.
A kérelemhez minimálisan szükséges dokumentumok:
- az alapszabály
- az alapszabály mellékletét képező tagjegyzék (tagok neve, lakhelye, aláírása)
- az alakuló ülés jegyzőkönyve
- az alakuló ülés jelenléti íve (dátum, helyszín, a jelenlévők neve, lakóhelye, aláírása)
- a székhelyhasználat jogcímét igazoló okirat
- az ügyvezetés tisztségelfogadói nyilatkozata
Nem, a közhasznú jogállás 2 év működési után kezdeményezhető, a szükséges feltételek fennállása esetén.
A szervezet erőforrásait és társadalmi támogatottságát jelző egyes szervezeti mutatóknak meg kell felelniük a Civil Törvény által támasztott alábbi feltételeknek. A feltételek teljesülését a bíróság visszamenőleg, a szervezet megelőző két évről szóló beszámolója és közhasznúsági melléklete alapján vizsgálja.
Az erőforrás-ellátottság alábbi három feltétele közül legalább egyet teljesíteni kell az előző két évre vonatkozóan:
- a szervezet átlagos éves bevétele meghaladja az egymillió forintot, vagy
- a két év egybeszámított adózott eredménye (tárgyévi eredménye) nem negatív, vagy
- a személyi jellegű ráfordításai (kiadásai) – a vezető tisztségviselők juttatásainak figyelembevétele nélkül – elérik az összes ráfordítás (kiadás) egynegyedét.
A társadalmi támogatottság alábbi három feltétele közül teljesíteni kell legalább egyet az előző két évre vonatkozóan:
- az 1%-os felajánlásokból kiutalt összeg eléri az összes bevétel 2%-át (úgy, hogy az államháztartás alrendszereiből folyósított pénzeszközöket nem kell figyelembe venni), vagy
- a közhasznú tevékenység érdekében felmerült költségek, ráfordítások elérik az összes ráfordítás felét a két év átlagában, vagy
- közhasznú tevékenységének ellátását tartósan (két év átlagában) legalább 10 közérdekű önkéntes tevékenységet végző személy segíti.
Bizonyos esetekben szükség lehet a létesítő okirat módosítására. Ha a létesítő okirat korábban nem tartalmazta az alábbi feltételek valamelyikét, akkor a tekintetben módosítani kell azt a következőképpen.
A létesítő okirat a civil tv. szerint tartalmazza (formai, működésre vonatkozó kérdések):
- a döntéshozó és képviseleti szervek ülésezésének gyakoriságára, az ülések összehívásának rendjére, a napirend közlésének módjára, az ülések nyilvánosságára, a határozatképességre, határozathozatal módjára;
- ha a felügyelő szerv létrehozása kötelező, annak létrehozására, működésére, hatáskörére;
- a vezető tisztségviselők összeférhetetlenségére;
- az éves beszámoló jóváhagyására vonatkozó szabályokat.
- A létesítő okirat (vagy más belső szabályzat, pl. SZMSZ) rendelkezik (szintén működési kérdésekről):
- olyan nyilvántartás vezetéséről, amelyből a döntések tartalma, időpontja, hatálya, a döntést támogatók és ellenzők számaránya (és ha lehetséges a személye is) megállapítható (ez lehet pl. a határozatok tára);
- a döntéseknek az érintettekkel való közlési, és egyébként a döntések nyilvánosságra hozatali módjáról;
- a közhasznú szervezet működése során keletkezett iratokba való betekintés rendjéről;
- a közhasznú szervezet működésének, szolgáltatása igénybevételének módjáról, beszámolói közlésének nyilvánosságáról.
A létesítő okiratot tartalmi szempontból is módosítani kell, ha nem tartalmazza az alábbiakat:
- a folytatott közhasznú tevékenységek felsorolását, illetve annak megjelölését, hogy ezeket a közhasznú tevékenységeket mely közfeladat(ok)hoz kapcsolódóan végzi, továbbá hogy e közfeladat(ok) teljesítését mely jogszabályhely(ek) írja (írják) elő (lásd bővebben a következő kérdésnél);
- annak leírását, hogy ha tagsággal rendelkezik, nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból;
- annak leírását, hogy gazdasági-vállalkozási tevékenységet csak közhasznú vagy a létesítő okiratban meghatározott egyéb céljainak megvalósítása érdekében, a közhasznú célok megvalósítását nem veszélyeztetve végez;
- annak leírását, hogy gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a létesítő okiratában meghatározott közhasznú tevékenységére fordítja;
- és annak leírását, hogy közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.
A közhasznú tevékenységekről a létesítő okiratnak azt is tartalmaznia kell, hogy a szervezet milyen közhasznú tevékenységet végez, és azok milyen jogszabály alapján tekinthetők közhasznúnak. Itt lényeges, hogy a jogalkotó nem célt, hanem feladatot jelölt meg. A feladat azt jelenti, hogy nem úgy kell megjelölni az átvállalt feladat jogszabályi alapját, hogy az általános (céljellegű) legyen, hanem konkrét feladatot kell jogszabályi szinten megjelölnie a létesítő okiratban az alapítóknak.
A közhasznú tevékenység új szabályainak megfelelően a közhasznúság olyan tevékenység, amellyel a szervezet közvetlenül vagy közvetve jogszabállyal meghatározott állami vagy önkormányzati közfeladat elvégzését segíti. Így a szervezetnek meg kell jelölnie a jogszabályt, ami a közfeladatot rögzíti, és azt is, hogy annak megvalósítását közvetlenül vagy közvetve segíti.
- A bal oldali menüben találja a Civil szervezeteket, klikkeljen rá.
- Ezt követően válassza ki a Civil szervezetek névjegyzékét.
- Írja be a keresett szervezet nevének egy jellegzetes részét (minden százalék és egyéb jelek nélkül)
- Ezt követően a találati listából válassza ki az adott szervezetet akként, hogy klikkeljen a szervezet nevére. Ezáltal láthatóak lesznek a szervezet aktuális adatai.
Az önkéntes segítés egyik lehetőségeként az un. közérdekű önkéntes tevékenység alapvető szabályait határozza meg a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény. Megalkotásának célja az volt, hogy az önkéntesség, e jelentős társadalmi erőforrás a közcélok elérése érdekében is mind hatékonyabban mozgósíthatóvá váljon, és az önkéntesség e területének intézményesítésével, bizonyos kedvezmények és garanciák biztosításával ösztönözze az állampolgárok és szervezetek részvételét a társadalom előtt álló feladatok önkéntes segítő tevékenységgel történő megoldásában.
Közérdekű önkéntes tevékenységen egy adott fogadó szervezetnél a törvényben meghatározott tevékenységi körben – ellenszolgáltatás nélkül – végzett munkát értjük. Egyéb önkéntes tevékenység a törvény hatályán kívül is végezhető, szervezhető, ám a törvényben meghatározott juttatásokat a fogadó szervezet csak akkor nyújthatja járulékmentesen – az önkéntes számára pedig adómentes módon –, ha bejelentkezik a törvény hatálya alá, vagyis a közérdekű önkénteseket fogadó szervezetek nyilvántartásába.
A közérdekű önkénteseket fogadó szervezetek nyilvántartásáról bővebb információt (keresés a regisztrált szervezetek között, bejelentés módja, formája, szükséges űrlapok, stb.) a Civil Információs Portálon találhat.