Betöltés

Hírek

Békés megye

Még további két hétig látogatható a bíróságtörténeti kiállítás Edelényben

2018. szeptember 05.

Az egykori Edelényi Királyi Járásbíróság székhelyén, az Edelényi kastélyszigeten a nyár folyamán nagy érdeklődés övezte a 2018. június 7-én megnyílt bíróságtörténeti kiállítást. Az érdeklődők megtudhatták, hogy az épületben több, mint 120 éven keresztül miként működött a járásbíróság, megismerkedhettek az ott lakók történeteivel, valamint megtekinthettek érdekes, bíróságtörténetileg jelentős dokumentumokat, tárgyakat, emlékeket. Bár a kiállítá...

Nyitott Bíróság – őszi rendezvények

2018. szeptember 10.

Ősszel is folytatódnak a Nyitott Bíróság Országos Program rendezvényei. Gyűjtésünkben a közeljövőben tartandó programokba szeretnénk egy kis betekintést adni.    Nyíregyházi Törvényszék   A Nyíregyházi Törvényszéken szeptemberben és októberében is látogatható az - állandó - Sajtófotó kiállítás, valamint a Kisvárdai Járásbíróságon októberben Mátyás királyhoz kapcsolódó témában Sziefried Zoltán grafikusművész műveit állítják ki. A Nyíregyház...

Október 5-éig még lehet jelentkezni a Fókuszban a bíróság fotópályázatra

2018. szeptember 11.

A bírósági mindennapok, épületek és tárgyalótermek képesek megjegyezni a fotóknak, akik jelentkeznek az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által meghirdetett Fókuszban a bíróság fotópályázatra. A pályaműveket október 5-ig lehet beküldeni.     A fotósok négy kategóriában készítenek képeket, a zsűri és külön értékelik a mobiltelefonnal készült alkotásokat. A pályázat mindenki számára nyitott.     Benyutatás határidő: október 5., 12 óra.  Rés...

Nemzeti kulturális Alap 2018 II. félévi pályázatai

2018. szeptember 10.

Nemzeti kulturális Alap 2018 II. félévi pályázatai   Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a pályáztatási naptárban található dátumok tervezett dátumok, ezért kérjük, hogy az NKA-portál jobb oldalán található eseménynaptárt kísérjék figyelemmel, az ott megjelenő dátumokat folyamatosan frissítjük. Megjegyzés: A benyújtási határidőre vonatkozó változtatás jogát a Kollégiumok, illetve az Igazgatóság fenntartják.       2018. II. félévi pályá...

NKA FESZTIVÁLHAJÓ

2018. szeptember 11.

SZEPTEMBER 24. 17:00 - 18:30 Bp., XIII. ker., Jászai Mari tér 7-es kikötő NKA FESZTIVÁLHAJÓ Ingyenes Exkluzív képzőművészeti kiállítás a Dunán Budapesti városnézéssel egybekötött kiállítás nyílik a 2018/2019-es művészeti évadban 25. életévüket betöltő művészek alkotásaiból. A kiállítás megtekintése, illetve a sétahajózás előzetes regisztrációhoz kötött az nkahajo@alkotomuveszet.hu címen. A járatok 10:00, 12:00 és 14:00 órakor indulnak a...

25 éves a Nemzeti Kulturális Alap FESZTIVÁLPROGRAM

2018. szeptember 11.

Felhasználói fiókRegisztráció RólunkJogi háttérPályáztatásDöntésekKözérdekű adatokArchívumKeresésNKA 25EMMI 25 éves a Nemzeti Kulturális AlapFESZTIVÁLPROGRAM2018. szeptember 23. - október 17. SZEPTEMBER 23. 19:30 MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem FESZTIVÁLNYITÓ GÁLAEST Belépődíj: 2500 Ft A Nemzeti Kulturális Alap 2018. szeptember 23. és október 17. között rendezi meg 25 év, 25 nap, 25 esemény cím...

MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2018–2021. ÉVEKRE SZÓLÓ MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE

2018. szeptember 11.

A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2018–2021. ÉVEKRE SZÓLÓ MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE A Magyar Művészeti Akadémia (a továbbiakban: MMA) három évre szóló, havi bruttó 200.000 forint összegű művészeti ösztöndíj elnyerésére hirdet pályázatot 100 fő részére. Az ösztöndíjprogram megnevezése és célja: 1.1. Az ösztöndíjprogram megnevez...

III. Józsa Mihály Békés megyei Vers- és Prózamondó Fesztivál 2018. december 08., Békéscsaba

2018. szeptember 11.

III. Józsa Mihály Békés megyei Vers- és Prózamondó Fesztivál2018. december 08., Békéscsaba A fesztivál szervezője: a Féling Színház Kulturális Egyesület és a Csabagyöngye Kulturális Központ.Jelentkezés feltételei: nevezési határidő: 2018. október 27.A Fesztiválra jelentkezés feltételei:1. - A fesztiválra kizárólag nem hivatásos (amatőr) vers és/vagy prózamondók jelentkezését várjuk. 2. - A jelentkező a betöltötte a 15. életévét.3. - A jelentk...

Zeneművészet Kollégiuma pályázata

2018. szeptember 11.

Cím: Zeneművészet Kollégiuma pályázata Kiíró: Nemzeti Kulturális Alap Határidő: 2018.10.01 Érvényes: 2018.10.01 Tárgymutató: zeneművészeti szakmai támogatások Pályázhat: - pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött zeneszerzők és zeneművek szövegírói, mint magánszemélyek- a hangversenyt/hangversenyeket megrendező, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek,...

Tájékoztatás Támogatói és Támogatáskezelői adatváltozásról

2018. szeptember 19.

Tájékoztatás Támogatói és Támogatáskezelői adatváltozásról Az alábbi közleményt adta ki az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő: Értesítjük, hogy a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos feladatok a 2018. május 22-én megjelent a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet szerint az emberi erőforrásokért felelős minisztertől átkerültek a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez. A támogatás forrása a Mag...

Hírlevél

Feliratkozáshoz kattintson a nyílra!

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig naprakész maradjon.