Február elseje a civilek napja, amelyről először 1998-ban emlékeztek meg hazánkban. A Békés Megyei Civil Információs Centrum idén ezt a napot a fiataloknak szentelte. Versenyt hirdettek a diákok számára egy hasznos civil kezdeményezés kidolgozására.

 A versenyre a jelentkező, háromfős diákcsapatoknak először egy rövid pályázatot kellett beadniuk egy olyan kezdeményezésről, amelyet civil szervezetként kívánnak megvalósítani. Ebben le kellett írniuk a civil kezdeményezés nevét és működési formáját (egyesület, alapítvány), és ki kellett fejteniük azon célokat, amelynek elérést civil szervezettel képzelték el.

 A február 1-jén, a Békés Megyei Civil Információs Centrumban tartott döntőben öt csapat versengett. Minden csapat 10 percben mutatta be a pályázatban leírt civil szervezetet és annak célját úgy, hogy ezzel a többi csapat és a zsűri érdeklődését fölkeltse, és azért jelképesen támogatásként petákokat kapjanak.

 A verseny kiemelt célja az volt, hogy a fiatalok is átérezzék, mennyi mindent tehetnek meg ők maguk a különböző közösségekért.

Verseny lévén győzteseket is hirdettek: az első helyezett a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma csapata lett, második helyen a Kemény Gábor szakgimnázium csapata végzett, a harmadik helyet pedig a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia csapata szerezte meg.

BEHIR tudósítás: https://behir.hu/alakuloban-a-civil-utanpotlas-diakok-mutattak-be-otleteiket-bekescsaban?fbclid=IwAR3b7vSidkcc72TbOBxp2vI9bTozIjZEDSqySXiXTFm_QuhTvo7IW8RvotM

Video: https://youtu.be/21SIqkhzsnI