PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Tisztelt Civil Szervezeti Képviselő!

„Civil Érték és Közösség díj” 2021.

A Csongrád-Csanád megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ (továbbiakban: Civil Központ) pályázati felhívással fordul a megye civil szervezeteihez azzal a céllal, hogy összegyűjtse azokat a kezdeményezéseket, amelyekkel a koronavírus-járvány idején megtapasztalt korlátozások ellenére, a civil szervezetek veszélyeztetett célcsoportokat támogattak, vagy saját közösségük céljainak megvalósulását elérték. A Civil törvényben megfogalmazott célok alapján mintaértékű, példamutató jó gyakorlatot folytattak, a helyi társadalom elismerését is kivívó tevékenységszervezést végeztek. Azok a civil szervezetek, akik kezdeményezéseikről a csatolt űrlapot kitöltve megküldik, elismerésben részesülhetnek.

 

A pályázatokat a Civil Központ gyűjti, és egy többtagú zsűri bírálja el. A díjazott civil szervezetek elismerő oklevelet, a zsűri által kiválasztott, első három civil szervezet e-mellett még, egy-egy 50.000 Ft értékű ajándékutalványt vehet át.

A kitöltött pályázati űrlapokat elektronikus és papír alapú formában is vissza lehet küldeni a

Csongrád-Csanád megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címére.
Elektronikusan a
civilcsongrad@gmail.com e-mail címre,

Postai úton a Tisza-parti Civil Közösségekért Egyesület (a Csongrád-Csanád megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosa) 6721 Szeged, Vadász utca 5. 1/2. címre.

A pályázati adatlapok ide kattintva letölthetők

A pályázati adatlapok jelen felhívás mellékleteként kiküldésre kerültek (a Civil Központtal kapcsolatban álló) civil szervezetek felé.

A pályázati űrlapok beküldésének határideje:

  1. szeptember 5. vasárnap, 23 óra 59 perc

 

Az állófogadással egybekötött díjátadó ünnepség, TERVEZETT időpontja:

  1. szeptember 22. szerda, 12:00 óra

 

A díjátadó ünnepség pontos helyszínéről értesítést küldünk a pályázatot benyújtó civil szervezeteknek. Kérjük a Tisztelt Civil Szervezeti Vezetőket, hogy éljenek ezzel a pályázati lehetőséggel, melyet munkájuk megbecsüléseként, ezzel a díjjal szeretnénk megköszönni.

Amennyiben a pályázati felhívással kapcsolatosan kérdése lenne, kérjük, keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:

Telefon: +36 (62) 258 559; +36 (20) 285 9355

E-mail: civilcsongrad@gmail.com

Tisztelettel:

a Csongrád-Csanád megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ munkatársai