Az Év Bács-Kiskun Megyei Önkéntese címmel a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkatársai 2017-ben díjat alapítottak. Az elismerés felhívását az idei évben is meghirdetjük.

 Az önkéntesség december 5-ei világnapjához kapcsolódóan megrendezett díjátadó ünnepség célja, hogy elismerjük az önkéntes tevékenységet végzők lelkesedését és fáradozását, valamint hozzájáruljunk ahhoz, hogy az önkéntesség társadalmi megítélése még kedvezőbb legyen.

 Fontosnak tartjuk továbbá, hogy Bács-Kiskun megyében az önkéntes tevékenységet végzők mellett, a fogadó intézmények, szervezetek is nagyobb nyilvánosságot kapjanak, ezért a díjátadó ünnepséget követően lehetőséget biztosítunk arra is, hogy a megyében működő civil szervezetek, egyesületek, intézmények képviselői megismerhessék egymás munkáját, célkitűzéseit, törekvéseit a későbbi sikeres együttműködés reményében.

 Az ünnepségen Az Év Bács-Kiskun Megyei Önkéntese és Az Év Ifjú Bács-Kiskun Megyei Önkéntese címmel két díjat adunk át.

 A díjátadó tervezett időpontja: 2021. decembere (figyelembe véve az aktuális járványügyi helyzetet)

A pontos helyszínről és időpontról a későbbi, hivatalos meghívóban adunk tájékoztatást.

 

A jelölések leadásának határideje: 2021. november 21., vasárnap

A jelöléseket a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház elektronikus címére, az eselyteremtes.bacs@gmail.com e-mail címre várjuk.

További információ a +36 20 310 18 50-es telefonszámon kérhető.

 

Pályázni a mellékelt, kitöltendő adatlap beküldésével lehet.

 

Kérjük, a jelölő szervezetek, intézmények tartsák szem előtt, hogy a díjra jelölt személy a küldő intézménnyel munkaviszonyban csak akkor állhat, ha a szabadidejében végzett önkéntes tevékenység alapján jelölik az elismerésre! A munkaköréből adódóan elvégzett feladatok alapján nem jelölhető senki!

 

Ide kattintva letölthetik a jelölő adatlapot.