A Bács-Kiskun Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ első alkalommal adta át a „Kétszer ad, ki gyorsan ad!” elnevezésű Megyei Civil Díjat. A díjat ünnepélyes keretek közt Kecskeméten a Bajor étterem és Vendégházban adták át, mely után ebéddel vendégelték meg a szervezeteket. 21 szervezet jelölése érkezett be, ezek a szerveztek szakmailag és társadalmilag is fontos, valamint hasznos feladatot látnak el.

 

A Civil Központ pályázatot hirdettet meg civil szervezetek részére, melyben a koronavírus-járvány idején végzett feladatkörükön túl eső munkájukat vizsgálták és jutalmazták, valamint a saját közösségük céljait hogyan valósították meg, és hogyan biztosították ebben az időszakban. 3 szervezet lett kiválasztva, akik kézzel készített, egyedi díjat, valamint oklevelet kaptak. Sokan erejükön felül segítettek pénzbeli, valamint nem pénzbeli felajánlásokkal. Maszkok varrását vállalták többen. Autista gyermekeket segítettek a vírus általi új és szokatlan helyzethez való könnyebb elfogadásához. A pandémia által nehéz sorsra jutó embereket, óvodákat, gyerekeket segítettek.

 

Az ünnepélyes díjátadót Molnár Elvira projektvezető nyitotta meg, aki a Bács-Kiskun Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetője. Beszédében elmondta, hogy nehéz feladat volt kiválasztani a nyerteseket, döntésükben az kapott több pontot, aki alapfeladatát kibővítve többlet feladatot látott el.

 

A projektvezető beszéde után felkonferálta dr. Mák Kornélt, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnökét, aki előadásában a Bács-Kiskun megyei közgyűlés és a civil szervezetiség kapcsolatáról beszélt. Elmondta, hogy megyénk civil szervezetiség tekintetében nagyszerű, a kapcsolatok terén kiemelkedő. Minden szervezetnek, akik hozzájuk fordulnak próbálnak segíteni vagy legalábbis megoldást találni kérésünkre.

 

Libor Zoltán, a KMJV Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Iroda Társadalompolitikai Osztályának főtanácsosa folytatta beszédével az eseményt. A Kecskeméten megvalósuló civil-önkormányzati együttműködésről tartott kiselőadást. Megemlítette, hogy a kecskeméti civil-önkormányzati működés országosan is egyedülálló és kiválóan működik.

 

Végül Zsikláné dr. Szőke Éva, vezető hivatali tanácsos zárta az előadások sorát, aki a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály feladatait, működését, sikereit, nehézségeit ismertette. Az előadó arra bíztatta a jelenlévő szervezeteket, hogy bátran vegyék fel a kapcsolatot a főosztályukkal esetlege jövőbeni partnerség kialakítása céljából.

 

Rövid szünet után, Molnár Elvira, a Bács-Kiskun megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetője minden szervezetnek külön elismerő oklevelet nyújtott át, COVID-19 világjárvány idején végzett lelkiismeretes munkája elismerése képen. A 21 jelölt szervezet közül 3-an kiemelt díjazásban részesültek:

- Autista Gyermekekért Egyesület

- Mozgáskorlátozottak Mélykúti Egyesülete

- Turul-Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület.

 

 A Díjátadó egy fogadással zárult.

 

Az esemény támogatói:

Miniszterelnökség

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Fornetti Kft.

Lantos Borház és Látványpince