👩‍🎓ISMÉT CIVIL SZEMINÁRIUM A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN
👍Immár harmadszor hirdettük meg sikeresen a Szegedi Tudományegyetemen a civil szemináriumot, amely a civil szervezetek szerepvállalásával, működésével és az önkéntességgel kapcsolatban oszt meg értékes információkat a kurzusra jelentkező hallgatókkal. Az összegyetemi szintű, szabadon választható képzésen résztvevők 2 kreditet szerezhetnek a félév végén.
👥Szeptember 9-én találkoztunk első alkalommal azokkal a fiatalokkal, akik felvették A civil szervezetek szerepe és lehetőségei Magyarországon.
Miért érdemes fiatalon is civil közösségekben tevékenykedni? című szabadon választható tantárgyat. Ők mostantól 13 héten át minden kedden 13 és 14:30 között arra számíthatnak, hogy a különböző tématerületeken hiteles megszólalók által betekintést kapnak az állami és a civil feladatvállalásról egyaránt.
🧑‍🏫Itt először az előadások felépítésével és a teljesítés felételeivel ismertette meg a fiatalokat Dr. habil. Jancsák Csaba PhD, egyetemi docens, az SZTE JGYPK Társadalomismereti Tanszékének tanszékvezetője.

👩‍🏫Ezt követte szakmai vezetőnk, Molnár Elvira ismertetője a civil központok, benne a Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ feladatairól és szolgáltatásairól.

🤝A kurzus egyik küldetése, hogy minden alkalommal találkozzanak a fiatalok civil szakemberekkel. Már itt, a kurzus elején szerettük volna ráirányítani a résztvevők figyelmét az önkéntesség fontosságára, ezért meghívtuk Zsivkovitsné Gyenes Krisztinát, a Talentum Alapítvány az Talentum Alapítvány
az Önkéntesség Támogatásáért ügyvezető igazgatóját, aki néhány szóban ismertette küldetésüket, az önkéntesség vállalásának népszerűsítését. Vele a későbbi alkalmak egyikén ismét találkozhatnak majd a gyakorlati alkalmak egyikén.
🫶Bízunk abban, hogy ebben a félévben is sikerül olyan ismeretekkel gazdagítani a hallgatókat, amik alapján közelebb kerülnek a civil szféra, az önkéntesség világához, és megérinti őket a társadalmi felelősségvállalás fontossága.