Az NKA Közleménye
 
Hivatkozva a 85/2020. (IV. 5.) Korm. rendelet 18. §-ában foglaltakra az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az alábbiakról tájékoztatja a tisztelt Pályázókat és Kedvezményezetteket:
 
A veszélyhelyzet megszűnésének napjáig a központi költségvetés terhére nyújtott költségvetési támogatásból megvalósuló, a veszélyhelyzet kihirdetése napján megvalósítási határidőben lévő programokkal, projektekkel összefüggő támogatási jogviszonyokban meghatározott támogatott tevékenység megvalósulási, beszámolási és hiánypótlási határidők és egyéb kapcsolódó kedvezményezetti kötelezettségek időtartama a veszélyhelyzet időtartamával megegyező mértékben meghosszabbodik.
 
Ez a lehetőség a veszélyhelyzet kihirdetése napját megelőzően vagy a veszélyhelyzet ideje alatt megkötött támogatói okiratokra/szerződésekre is vonatkozik, amelyek esetében a programok még megvalósítási határidőben vannak.
 
Figyelem! Jelen állásfoglalás:
 
nem érinti a veszélyhelyzet kihirdetése napját megelőzően lejárt határidejű megvalósulási, beszámolási és hiánypótlási határidőket és egyéb kapcsolódó, a kedvezményezettet érintő ,kötelezettségek határidejét, időpontját, vagy időtartamát, valamint
 
a veszélyhelyzet kihirdetése napját megelőzően lejárt határidejű kötelezettségek nem teljesítésével összefüggő jogkövetkezmények alól nem mentesít.

 2020. április 21.