Csongrád-Csanád megyejáró esemény: HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
A Tisza-parti Civil Közösségekért Egyesület, mint a Csongrád-Csanád megyei Civil Közösségi Központ címbirtokos szervezete kerekasztal találkozókat szervezett 2022. 05. 04-05. 05. napokon. A Csongrád-Csanád megyejáró esemény, két nap alatt 4 városban került megrendezésre, elsőként Szegeden ezt követően Makón, Hódmezővásárhelyen és végül Szentesen.

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
"Civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár Vásárhelyen: 11 milliárd forint áll rendelkezésre országosan a civil szervezetek támogatására

Csongrád-Csanád megyét járja Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki csütörtökön Makó után Vásárhelyre érkezett, hogy egyrészt ismertesse a civil szervezeteknek az ősszel induló támogatási pályázatok lehetőségeit, beadási ismérveit, másrészt meghallgassa, hogy látják az itteni szervezetek azt a rendszert, amit kiépítettek, és mire lenne szükségük.
Kibővült idén a keretösszeg a civil szervezetek támogatására, országosan 11 milliárd forint áll rendelkezésre, és a cél, hogy sokan kapjanak támogatást, és ne kevesen nagy összeget – nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalban a civil szervezetekkel történő kerekasztal-beszélgetés kezdete előtt.
Kiemelte, a területeket tekintve nincs prioritás, a sport nem lehet fontosabb például, mint a kultúra, vagy az egészségügy a szociális ágazattal szemben. Mindenki egyenlő esélyekkel indul, és ő nemcsak azért van most itt, Vásárhelyen, hogy az ősszel nyíló pályázatokról, azok beadási módjáról tájékoztassa a megjelent civil szervezeteket, hanem egy beszélgetést, egy párbeszédet kezdeményez ez alkalommal is.
Szeretné tudni, hogyan látják a megjelentek azt a rendszert, amit kialakítottak, mire lenne szükségük
A helyettes államtitkár kiemelte, kibővült keret áll a civil szervezetek rendelkezésére, ez 11 milliárd forint, és bár éppen egy “érdekes” politikai helyzetben járja az országot – benne Csongrád-Csanád megyét is – amikor a kormány még alakulóban van, azt már látni lehet és remélhető, hogy ez a pályázati rendszer megmarad.

A kerekasztal beszélgetés kezdetén köszöntőt mondott Szegény Judit, a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal vezetője.
Még megtudtuk, egyébként már 14 megyébe látogatott el a helyettes államtitkár a közelmúltban, hogy egyeztessen, tárgyaljon, tájékoztasson Hódmezővásárhely előtt Szegeden és Makón járt.

forrás:
https://promenad24.hu/2022/05/05/civil-es-tarsadalmi-kapcsolatokert-felelos-helyettes-allamtitkar-vasarhelyen-11-milliard-forint-all-rendelkezesre-orszagosan-a-civil-szervezetek-tamogatasara/