Fókuszban a fiatalok önkéntessége a történelmi emlékezet ápolásában – Konferenciát szervezett a szegedi lengyel közösség az önkéntességről

Az önkéntes munka szerepe és jelentősége a közösségfejlesztésben és az identitás megőrzésében címmel konferenciát rendeztek november 10-én 10 órától Lengyel Köztársaság Szegedi Konzulátusa és a szegedi lengyel

közösség.

A novemberi konferencia már 11 éve hagyomány, amely Lengyelország november 11-i nemzeti ünnepéhez kapcsolódóan,
mindig a Szeged-Csanádi Egyházmegyével és a Gál Ferenc Egyetemmel együttműködésben valósul meg a Lengyel Külügyminisztérium lengyel-magyar ifjúsági pályázatának támogatásával. Az esemény témája rendszerint történelmi, jellemzően a lengyel-magyar közös történelemből kiragadott jelentős események vannak az előadások fókuszában, és mindig kiemelten esik szó a nemzeti emlékhelyek ápolásáról.

Az idei konferencia arra világított rá, milyen szerepe van ebben az önkéntességnek. Az előadók által bemutatott példákkal arra irányították rá a figyelmet, hogy az önkéntesség szempontjából preferált állatvédelmi vagy környezetvédelmi területek mellett vannak szociális, vagy a nemzeti identitás őrzéséhez közel álló feladatok is, mint például a hadisírok, temetők, emlékhelyek gondozása, amibe érdemes a fiatalokat bevonni. Erről Grzegorz Gąska lengyel helytörténész és Gianfranco Simonit, olasz csatatérkutató beszélt.

Serfőző Levente, az egyházmegye oktatási helynöke a fiatalok bevonásával kapcsolatban elmondta:

"A fiatalokban akkora a kedv az önkéntesség és minden egyéb iránt, amekkora a kedv a felnőttekben. A fiatalok mindenre nyitottak, isszák a tiszta, őszinte szavakat és cselekedeteket, meghívásokat. Azt gondolom, hogy ebben nagy példát kellene, hogy mutasson a felnőtt generáció, hogy tud önzetlenül, önmagáról lemondva, idejét feláldozva segíteni embertársain. Ha ezt látja egy fiatal, akkor motiválva lesz – emelte ki a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási helynöke, aki hozzátette, hazánkban más európai országokhoz képest kevesebben vállalnak önkéntes
szolgálatot.
Bővebben itt olvashatnak az eseményről:

Fók... - Csongrád-Csanád vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ | Facebook