A civilek magasabb szintű kommunikációval ismertebbé válhatnak

A Civil Közösségi Szolgáltató Központ sajtóreggelit szervezett civilszervezetek részére. A rendezvényt Pusztainé Tóth Gabriella, Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetője és Lukács László, a Civil Közösségi Szolgáltató Központ szakmai vezetője nyitotta meg. Lukács László felhívta a megjelentek figyelmét, hogy a NEA 2021-es pályázatoknak hamarosan lejár a beadási határideje. Tájékoztatást adott a képzési napokról, és vázolta az EPER helyére lépő „új” pályázati felület, a NIR előnyeit. Ezt követően négy, Csongrád-Csanád megyében működő civilszervezet és az Erzsébet Ifjúsági Alap mutatkozott be.

Csala Gabi (képünkön), a szegedi Szó-Tér Egyesület titkára a kommunikáció fontosságát emelte ki. Az egyesület fő profilja a televíziós anyagok gyártása, amelyeket nemcsak a megszokott csatornákon keresztül lehet sugározni, hanem az online felületekre is jól beilleszthetők.123977096 365458061181669 5471692624909173796 n weblap
Példaként említette az idei Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivált, amely közel 20 órában hibrid megoldásban készült a sugárzó televíziók és youtube valamint a facebook csatornákra. Elmondta, a civilszervezetek a pályázatok során a kommunikációra nagyon kevés költséggel pályáznak, pedig az ismertség nagyon fontos lenne az egyesületek, alapítványok számára.

A szegedi Fatima Ház Alapítványt Kiss Erzsébet kuratóriumi elnök, ügyvezető mutatta be. Az alapítvány tizenkét éve a nagycsaládos és hátrányos helyzetű gyerekeket segíti. Elmondta, hogy nagyon szűkös anyagi helyzetben dolgoznak. Főként a hátrányos helyzetű gyerekek képességfejlesztésével foglalkoznak. De gyűjtik a ruhákat a nagycsaládosoknak, rászorulóknak.

Kiss Erzsébet kiemelte, hogy a nagycsaládosoknak fertőtlenítő szerekre, tisztítószerekre már nem marad pénzük. A járványhelyzetben ezek beszerzése nagyon fontos, ezért elindították ezen vegyszerek gyűjtését. A karácsonyi kampányukat a használt játékokon túl kiterjesztették az újakra is. Tavaly több cég csatlakozott a programhoz, ami azt eredményezte, hogy harminc gyerek új társasjátékhoz juthatott. Végszóként annyit mondott: sok önkéntes munkával, kevés pénzzel dolgozunk!

A makói Alapítvány az Alteros Gyerekekért kuratóriumi elnöke, Horváthné Szabó Ágnes beszámolójában kifejtette, hogy nehéz életsorsú, hátrányos helyzetű, sérült gyerekekkel foglalkoznak, akik gyakran éheznek. Próbálják előteremteni számukra a friss élelmiszert, ezért olyan cégeket keresnek, akik hajlandók péksüteményt, egy kis felvágottat adományként az alapítványhoz eljuttatni. Létrehoztak diákkonyhát, ahol a gyerekek megtanulhatják, hogyan állítsák elő maguknak a reggelit, ebédet, vacsorát.

Az országban elsőként létrehozták a Cseperedő szobát. Erre azért volt szükség, mert több olyan fiatal lány él Makón, akik tanulmányaik alatt anyákká váltak. A Cseperedő szobában a kicsikre szakképzett gondozónő felügyel, ezáltal az anyukák gond nélkül tanulhatnak.

A nagymágocsi Puszta Ötös Térségfejlesztő Egyesületet Magyar Zita titkár képviselte. Hét évvel ezelőtt öt szomszédos település – Nagymágocs, Árpádhalom, Székkutas, Derekegyház, Szegvár vezetői közös gondolkodásra hívták egymást. Nem sokkal később civilszervezetek is csatlakoztak és kialakult egy életképes egyesület.

Az egyesület fő célja, hogy az öt hasonló méretű és identitású települést együttesen fellépve képviselje. Élénkítse a falusi turizmust, és a települések közötti információáramlást működtesse, és kihasználja a közösségekben rejlő minden lehetséges erőforrást.

A titkár egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a bérköltségekre és a kommunikációra sokkal többet kellene szánni a pályázatok kiíróinak.

Az Erzsébet Ifjúsági Alap, ifjúságszakmai mentora, Vajda Árpád (képünkön) elmondta: a szervezet az ifjúsági munkát támogatja az egész országban. A mentorok segítenek, ha valahol az országban egy önkormányzat ifjúsági cselekvési tervet szeretne kidolgozni. Vagy, ha közösen akar gondolkodni a fiatalokkal, bevonni őket a munkába, civilszervezeteket próbál támogatni, akkor módszertani segítséget biztosít a szervezet. Ehhez számtalan eszközük van, csak keressék bátran az Erzsébet Ifjúsági Alap munkatársait.

123652510 988836068264061 5323207411185633718 n weblapA Csongrád-Csanád megyei mentor hozzátette, a pandémia rengeteg kaput bezárt, de megnyitott olyan lehetőségeket a kommunikációban, amivel korábban nem éltek. Elmondta, sokkal több nemzetközi képzést és konferenciát tartottak online bejelentkezésekkel, mint a járványhelyzet előtt. Az online tér újabb, magasabb szintű – hibrid megoldású - kommunikációra sarkallhatja a civilszervezeteket.  

Lukács László, a Civil Közösségi Szolgáltató Központ szakmai vezetője a rendezvény végén arra kérte a civilszervezeteket, hogy pályázzanak, mert a rendszerbe egyre több pénz kerül és ezt ki kell használni.

(www.szo-ter.hu, 2020. november 5.)

 

forrás:

https://www.szo-ter.hu/2-szo-ter/133-uj-ut-a-civilek-magasabb-szintu-kommunikacioval.html

 

 

A Csongrád-Csanád megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ Sajtóreggelit szervezett

https://www.facebook.com/civilcsongrad/posts/2836604139901875

https://www.facebook.com/civilcsongrad/posts/2836597496569206

 

Civil szervezetek közös bemutatkozását kezdeményezte, ezúttal Szegeden, a Kormányhivatal épületében a Csongrád-Csanád Megyei Civil Központ szervezésében. A járványhelyzet miatt ezúttal kevesebben voltak a csütörtöki eseményen, de kapcsolatok már köttettek. A legfontosabb, civil szervezetek számára kiírt hazai pályázat beadási határideje hamarosan lezárul, erre érdemes a hódmezővásárhelyi szervezeteknek is odafigyelni.

 

Az eseményen Pusztayné Tóth Gabriella, a Csongrád-Csanád Megyei Civil Központ Irodavezetője a Hódpressnek elmondta, október 12. napjától elérhetőek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2021. évi összevont, valamint a 2020. évi normatív pályázatai a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszerben (NIR). A 2020. évi normatív, valamint a 2021. évi NEA pályázatokat már a NIR-ben szükséges rögzíteni.

Hozzátette, a NEA 2021. évi összevont pályázataival elnyerhető maximális összeg csak működési költségek esetén 3.000.000 Ft, vegyes (működési és szakmai) pályázat esetében kollégiumonként eltérő összegű 3.900.000 Ft-4.000.000 Ft.

Minden egyesületnek és alapítványnak, aki pályázatot kíván benyújtani (és még nem rendelkezik NIR regisztrációval), először regisztrálnia kell a NIR-ben. A regisztrációt ide kattintva végezhetik el.

Fontos kiemelni, híta fel rá az irodavezető a figyelmet, hogy a regisztráció ideje alatt nincs lehetőség az adatok mentésére, így a regisztrációt csak akkor kezdjék el, ha biztosítani tudják valamennyi kötelező mező kitöltését. Könnyebbség, hogy a regisztráció során kitöltött adatokat a pályázati adatlapok kitöltésekor már nem kell újra megadniuk.

A NEA keretében nem csak összevont és normatív pályázati lehetőségek állnak fenn. Az úgynevezett „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2021.” című pályázati kiírás november 12-én, tehát most csütörtökön 8 órakor nyílik meg, és egészen december 11-én 12 óráig lehet benyújtani a pályázatokat. Ezeknek a pályázatoknak az is a lényege, hogy az érintett civil szervezetek, ahogy az a pályázat nevében is szerepel, egyszerűsített módban nyújthatják be a pályázatokat, amik ha megfelelnek minimális formai és tartalmi követelményeknek, a források kimerüléséig automatikusan nyernek, maximum 300.000 Ft értékben. Ez egy kisebb civil szervezet életében fontos lehet, 1-1 kisebb projekt, rendezvény megtartására.

A NEA pályázatok felhívását az érintett szervezetek itt és itt érhetik el, érdemes figyelmesen elolvasni, nem csupán a pályázati feltételeket, hanem azt is, hogy milyen feltételei vannak a pályázásnak.

A megyében új, de a tervek szerint állandó jellegű civil sajtóreggelik deklarált célja egyrészt a pályázati tájékoztatók, másrészt a civil kapcsolatok erősítése, valamint a szervezetek bemutatása. Ezen az eseményen jelen volt az Alapítvány az Alteros gyerekekért, a Szó-Tér Egyesület, a Fatima Ház Alapítvány, a nagymágocsi székhelyű, tevékenységében Nagymágocs, Derekegyház, Pusztamérges, Szegvár, Székkutas illetékességű Puszta Ötös Térségfejlesztő Egyesület, valamint meghívott előadóként Vajda Árpád, az Erzsébet Ifjúsági Alap Nonprofit Közhasznú Kft. Csongrád-Csanád megyei ifjúságszakmai mentora mutatta be az Alap civil szervezetek számára fontos szolgáltatásait.

A járványhelyzet miatt is a csütörtöki találkozó volt az idei utolsó személyes találkozási lehetőség. Ahogy Pusztayné Tóth Gabriella a Hódpress kérdésére elmondta, véleménye szerint a rendezvény elérte célját, a bemutatkozások után jó hangulatú, kötetlen beszélgetést folytattak a felek egymással. Ötletek és elérhetőségek cseréltek gazdát, és mindenképpen folytatják, olyannyira, hogy a jövőben mindenképpen terveznek hódmezővásárhelyi találkozókat is, és a helyi civil szervezetekkel is erős már az együttműködésük, amit szeretnének még szorosabbra fűzni és bővíteni is. További információkért és elérhetőségekért érdemes ellátogatni a Csongrád-Csanád Megyei Civil Központ oldalára.

forrás:

https://www.hodpress.hu/2020/11/08/fontos-palyazati-hataridok-kozelednek-civil-szervezetek-ismerkedtek-csongrad-csanad-megye-szerte

A YOUTUBE-n is fent vagyunk!

https://www.youtube.com/watch?v=MOQjFx12sXo&fbclid=IwAR0DwG7wTufNfZECMvFdNgUzZ8jN3t_z2oVnMcsGppV2CJZq_gzI6LJiv6w