Szegeden zárult a Mit szólsz hozzá
Roadshow szakmai állomása
2025. 12. 04-én az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
A Mit szólsz hozzá

Roadshow utolsó napján Szegeden egy kiemelt szakmai program valósult meg.
Az esemény moderátoraiként a két helyi főszervező szervezet munkatársai, Varga Márta és Vajda Árpád
nyitották meg a rendezvényt.

Az eseményt ünnepélyesen
Dr. Bene Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatója, valamint
Keller-Deák Kristóf, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Ifjúságügyi Programok Osztályának
osztályvezetője nyitotta meg,
valamint
Hegedűs Imre, a NIT a Fiatalokért Kft. ügyvezetője
mondta el köszöntőjét.

A szakmai nap első előadását
Dr. Pillók Péter, a Századvég Társadalmi Folyamatok Kutatóintézetének
igazgatója tartotta, aki az Ifjúság2024 – ifjúságkutatás legfontosabb tapasztalatait ismertette.

Ezt követően a résztvevők egy inspiráló reflexiós kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt,
amelyet szintén munkatársunk Varga Márta és Vajda Árpád az Alternatíva Egyesület elnöke és a NBT titkára moderáltak.

A beszélgetésben közreműködtek:


Dr. Jancsák Csaba, tanszékvezető, ifjúságkutató, SZTE JGYPK Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék

Tanács Gábor, polgármester, ifjúsági szakember, Bordány Nagyközség Önkormányzata

Hulló Zsófia, ifjúságsegítő, Juventus Ventus Egyesület (Szabadka)

Vígh Zsuzsanna, alelnök, Gál Ferenci Egyetem Teológiai Tanszék Hallgatói Önkormányzat

Rövid szünet után a Nemzeti Ifjúsági Stratégia témaköreinek feldolgozása következett
"world café" módszerrel 4 asztalnál, 4 témában, melyek a következők voltak:

1. Témacsoport – Otthon, lakhatás és család

2. Témacsoport – Mentális egészség és fenntarthatóság

3. Témacsoport – Oktatás és munka világa

4. Témacsoport – Ifjúsági szakemberek támogatása.


Az asztaloknál 10 percenként cserélődtek a megközelítőleg azonos életkorú csapatok.
A Témacsoportokhoz mindenki hozzáadta saját gondolatait, javaslatait. Az asztaloknál ülő facilitátorok összegezték a közel egy órás munka eredményét. Ennek a közös gondolkodásnak javaslatai kerülnek majd be a megújuló Nemzeti Ifjúsági Stratégiába.

A szegedi rendezvény méltó lezárása volt a Roadshow-nak, a szakmai párbeszéd és a közös gondolkodás erősítette a fiatalok jövőjét formáló Nemzeti Ifjúsági Stratégia alapjait.

Jó volt együtt gondolkodni a fiatalokkal, a fiatalokért

A szervező partnerek:

a Csongrád-Csanád Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács,

az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Állampolgári Kompetenciák Munkabizottsága és az