Tájékoztatás Támogatói és Támogatáskezelői adatváltozásról

Az alábbi közleményt adta ki az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő:

Értesítjük, hogy a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos feladatok a 2018. május 22-én megjelent a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet szerint az emberi erőforrásokért felelős minisztertől átkerültek a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez.

A támogatás forrása a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20/54 Nemzeti Együttműködési Alap fejezeti kezelésű előirányzat helyett a központi költségvetés címrendjének a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló kormányrendelettel összefüggő módosításáról szóló 1272/2018. (VI. 15.) kormányhatározat alapján a XI. Miniszterelnökség fejezet 30. cím 01. alcím 29. sorának Nemzeti Együttműködési Alap fejezeti kezelésű előirányzata.

Támogatási előleg esetén a pénzügyi elszámolás maradványösszegét illetve visszatérítendő támogatás esetén a visszatérítendő támogatás összegét, a Kedvezményezett Támogatási szerződés/Támogató okirat VII. pontjában foglaltak szerint köteles visszautalni a Nemzeti Együttműködési Alap Fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlájára, mely számlaszám 2018.07.23-tól az alábbiakra módosult: 10032000-00294896-50000263.

A fentiekre tekintettel 2018. október 15-től a honlapja nyitóoldalán, a támogatott program kivitelezése során a média megjelenéseknél, rendezvényeken, kiadványokon, az ezekkel kapcsolatos reklám- és PR anyagokon kérjük a Miniszterelnökség, az Alap és az Alapkezelő teljes nevének, hivatalos grafikai logójának, valamint a támogatás tényének feltüntetését. 

A Miniszterelnökség hivatalos grafikai logója megtalálható a Civil Információs Portálon, az alábbi elérhetőségen:http://civil.info.hu/logok

A pályázat lebonyolításával kapcsolatban további információkat a 06-1-550-2800 telefonszámon hétfőn és pénteken: 08:00-12:00 óra között, kedden és csütörtökön: 12:00-16:00 óra között valamint szerdán meghosszabbított ügyfélszolgálati időben: 08:00-16:00 óra között, illetve a nea@emet.gov.hu e-mail címen kaphatnak.

A pályázat megvalósításához sok sikert kívánunk!

Budapest, 2018. szeptember 18.