👏Több mint 8️⃣0️⃣ résztvevővel zártuk a Praktikus tanácsok civil szervezetek című vármegyei roadshowt❗
➡ NEA pályázati beszámolók elkészítése és a NAV ügyfélportál bemutatása – Ez a két fontos téma szerepelt a Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ által szervezett, online és személyes találkozások lehetőségét egyaránt kínáló előadássorozaton, amely március 21-én Szegeden kezdődött, és a többi vármegyei járásközpont Makó, Mórahalom, Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely érintésével április 5-én, Kisteleken ért véget.

👍 A Praktikus tanácsok civil szervezeteknek című programmal térítésmentesen segítettük a vármegyei önszerveződéseket a működéssel együtt járó adminisztrációban.

A rendezvények alkalmával
🗣 a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati beszámolóinak éppen időszerű elkészítésével kapcsolatban Molnár Elvira projektvezető adott tájékoztatást az érdeklődőknek,




🗣 a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélportálját pedig Nyilas Gábor főosztályvezető, a NAV Csongrád-Csanád Vármegyei Igazgatóságának szakértője mutatta be.



Nagyon köszönjük

✅mindenütt a helyszínek és civil kapcsolattartók segítségét,
✅minden jelentkezőnek a személyes vagy online térben megmutatkozó érdeklődését, és
✅a helyi sajtónak is a tudósításokat❗️
💻 A két előadás prezentációs anyagát, a megígért csatolmányokkal együtt minden résztvevőnek el fogjuk küldeni a közeli napokban.

❗️❗️Figyeljék a további hetekben is a felhívásainkat, eseményeinket, mert megéri velünk tartani, élni, az általunk kínált lehetőségekkel❗️❗️